Új akadály Milák Kristóf előtt: megváltoztatták a párizsi olimpia úszóprogramját
2024. március 01. 15:24
A szervezők ezzel a lépéssel a franciák első számú úszója, Léon Marchand kedvében akarnak járni.
2024. március 01. 15:24
3 p
4
2
129
Mentés
Eredményes volt a 21 éves francia tehetség edzőinek lobbija, amit annak érdekében indítottak, hogy tanítványuk a 200 méteres mellúszásban és a 200 méter pillangón is rajtkőre tudjon állni.
Ez a magyar csapatot annyiban érinti, hogy a 200 méteres pillangó ötkarikás címvédője és aktuális világcsúcstartója Milák Kristóf, akinek már megvan az olimpiai kvótája. Ám vele kapcsolatban az utóbbi időben attól volt hangos a főleg honi sajtó, hogy sorra mondta vissza a nemzetközi és világversenyeket,
utoljára a tavaly áprilisi országos bajnokságon állt rajthoz,
majd teljesen váratlanul lemondta a fukuokai világbajnokságon való részvételt, és ezt követően sem a budapesti Világkupán, sem a dohai világbajnokságon nem állt rajthoz. Ezek után az sem meglepő, hogy az edzettségi állapota sem közelíti meg az ideálisat.
Léon Marchand-ról tudni kell: ő a 200 méter pillangó, a 200 méter vegyes és a 400 méteres vegyes számok regnáló világbajnoka, éppen ezért fűznek hozzá nagy reményeket a házigazda franciák.
A Honvéd klasszisával kapcsolatban a legújabb információ, hogy első magyarként csatlakozott a párizsi olimpiai és paralimpiai játékok hivatalos fizetéstechnológiai csapatához, a Visához. Ennek kapcsán hosszú idő után szólalt meg, és elmondta:
„Az előző időszak hosszabb pihenőjére testileg és mentálisan egyaránt szükségem volt. Remélem, hogy újra motiválni tudom majd az embereket,
egyúttal pedig sikerül tudatosítanom bennük azt is, hogy a versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés, hanem a siker egyik része lehet”.
Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Izgatottan várjuk a folytatást!
Olimpia, labdarúgó Európa-bajnokság és persze, Szoboszlai Dominik minden mennyiségben – volt miből válogatni az óesztendő legnépszerűbb Mandiner-sporthírei között!
A birkózólegenda 77 évesen sem lassít: gyerekeket oktat, élménybeszámolókat tart. Mint meséli, súlyos autóbalesete is a jellemét formálta, ahogyan az apósával, Sinkovits Imrével folytatott, vasárnapi ebéd utáni beszélgetések is. Az életéről szóló könyv címe is sokatmondó: „Átmegyünk a falon”...
Már a nem mindennapi gyermekkor különleges jövőt ígért, amely bekövetkezett: klasszis öttusázónk 23 évesen teljesítette élete álmát, és egy csapásra nemzetközi ismertségre tett szert. Gulyás Michelle többek között azt is elárulta, hogy főhadnagyként és egykori szertornászként miként küzd majd meg az ORC-vel.
Az amerikai sztáredző a franciával négy, a magyar úszóval egy aranyérmet szerzett a párizsi olimpián. A budapesti rövidpályás világbajnokságon mindkét versenyzőjéről szót ejtett, azt is elmondta, miben lépett vele előre Kós Hubert.
Mandiner:
"Aki esetleg nem tudná: Léon Marchand három szám, a 200 méteres pillangó, a 200 méteres vegyes és a 400 méteres vegyes regnáló világbajnoka"
Egy nagy fenét!
"Aki esetleg nem tudná", AZ JÓL TUDJA, hogy A MANDINER HÜLYESÉGET ÍRT.
Mert
- a 200 méteres pillangó regnáló világbajnoka: TOMORU HONDA,
- a 200 méteres vegyes regnáló világbajnoka: FINLAY KNOX,
- a 400 méteres vegyes regnáló világbajnoka: LEWIS CLAREBURT.
Mindhárman
Dohában lettek világbajnokok, idén februárban.
Vetted, Mandiner?